Pétervására

A pétervásárai kistérség Heves megye északi részén, az Északi középhegység területén helyezkedik el. A kistérség meghatározó vízfolyása a Tarna, illetve mellékvizei. A területen számos kisebb tó is található. Felszín alatti vizei gyógy és idegenforgalmi célból is jelentősek. Pl.: Parádfürdő csevice gyógyvize, Mátraderecske gyógyfürdője, Bükkszék Salvus gyógyvize. A kistérségben az ipari és mezőgazdasági létesítmények nagyon kis számban fordulnak elő. A Közösségi Központ székhelyének szánt pétervásárai Keglevich-kastély műemlék épülete a város központjához közel fekszik, jó megközelíthetőséggel. Az épületet jelenleg használaton kívül van. Az ingatlan a Magyar Állam tulajdona, a vagyonkezelője jelenleg a VM ASZK Szakképző Iskola. Pétervására belterületén, enyhén lejtős terepen, szabadon álló, egy emeletes, U alaprajzú kastély. Főlépcsőháza a főszárnyban található, a nyugati és keleti mellékszárnyakban egy-egy melléklépcső kapott helyet. Mellékszárnyaihoz északi irányban földszintes, nyeregtetős, a kastélyudvart körbezáró toldaléképületek csatlakoznak. A díszterem keleti oldalfalában egykori kápolna nyílik, kétszárnyú, vésett táblás tölgyfa ajtóval. A munkálatok már elkezdődtek , az új Közösségi Központ előre láthatóan 2016 elején kezdheti meg működését.

Hol találom?

3250 Pétervására, Keglevich út 19.

Hírek, események

Fotógaléria