Bodroghalom

Bodroghalom Magyarország Észak-keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő Bodrogköz közepén a szél és a víz formázta halomszerű területen fekvő község. A településen szinte kizárólag mezőgazdasági tevékenység folyik. A legnagyobb foglalkoztató Bodroghalmon  a közmunkaprogram keretében az önkormányzat, akárcsak a közelben fekvő városokban. A helyiek aktívan közreműködnek a településük szebbé tételében. Több civil szervezet alakult az utóbbi években, akik az önkormányzat munkáját hatékonyan segítik. A polgárőrség tevékenységének köszönhetően jelentősen csökkent a bűnesetek száma, a Bodroghalomért Közalapítvány pedig a település kultúráját, hagyományait, oktatását, faluszépítő tevékenységét támogatja, célja a falu sportéletének, működő csoportjainak segítése.

A Közösségi Központ székhelyének szánt bodroghalmi egykori varroda épülete a település főútvonala mellett egy saroktelken fekszik, tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Az 1970-es években épült, 2007-ig egy varroda működött az épületben.

Előre láthatóan az új Közösségi Központ 2015 ősz végén kezdheti meg a működését.

Hol találom?

3987 Bodroghalom, Szabadság u. 60.

Hírek, események

Fotógaléria